A Kémiai Fizika Tanszék vesszőfutása

 –  interjú Dr. Noszticzius Zoltánnal –

A szeptember 26-i számunkban beszámoltunk arról, hogy a BME Fizikai Intézete kilátásba helyezte a Természettudományi Kar kötelékébe tartozó Kémiai Fizika Tanszék bezárását. Az eltelt két hónap eseményeire voltunk kíváncsiak, amikor ismét megkerestük Dr. Noszticzius Zoltánt, a bezárásra ítélt tanszék vezetőjét.

Miből indult ki ez a konfliktus?

A konfliktus kiindulási pontja az, hogy a Fizikai Intézet mínuszban van a Matematikai Intézethez képest (aminek oka egy néhány éve megkötött megállapodás, amit a mi intézetünk nem tud teljesíteni). Tudni kell azonban, hogy a Természettudományi Kar egészében nem hiányos. Ez az alaphelyzet, ami már kb. három éve, 2003. óta áll fenn. Az ügyet közben már az Egyetemi Tanács is tárgyalta. Amikor ez a probléma idén nyáron újra előkerült, akkor a Fizikai Intézet igazgatója ezt úgy gondolta megoldani, hogy az egyik tanszéket bezárja. Az lettünk volna mi. Azt elismerte ő is, hogy ez igazságtalan eljárás lenne, de azon az állásponton volt, hogy így legalább a többi tanszék sértetlenül megmarad, ők háborítatlanul folytathatják munkájukat. (Talán senkit sem lep meg, hogy ezt a megoldást az Intézet másik négy tanszékének vezetője egyöntetűen támogatta, amikor az Intézet igazgatója ezt a hátam mögött megbeszélte velük.) Hogy pont minket választottak áldozati báránynak, ahhoz talán hozzájárulhatott az is, hogy már korábban is voltak feszültségek az előző igazgató és köztem, de ennek a részletezése túl messze vezetne. Azt az érzésünket, hogy igazságtalanul jártak el velünk szemben, fokozza az, hogy olyan anyagi hiány miatt kívántak megszüntetni bennünket, amiért nem mi vagyunk a felelősek. Ugyanis míg a Fizikai Intézet összesítve mínuszban áll, a mi tanszékünk nem. Megszüntetésünk szakmailag sem indokolható, hiszen jól oktatunk - ezt a petíciót aláíró sok száz hallgató tanúsítja, és a kutatási eredményeinket elismerik - ismert külföldi folyóiratokban publikálunk, nemzetközi konferenciákon plenáris előadásokat tartunk.  

Mi történt az első Műhely-cikk megjelenése óta?

Szegény Farkas Henrik barátommal, aki a tanszékvezető-helyettes volt - s aki bizonyos értelemben áldozata is lett ennek az ügynek –, még korábban panasszal fordultunk a BME Etikai Bizottságához (EB), amelyben elmondtuk, hogy véleményünk szerint etikátlan, ahogy velünk eljártak. Az EB ősszel ülésezett, és a kényes ügy dacára nagyon jó határozatot hozott. Az eredmény minden várakozásomat felülmúlta, sőt úgy, mint a Műszaki Egyetem polgára, erre a határozatra büszke vagyok. Mi a magunk részéről minden szempontból el is fogadjuk az EB döntését, amelyet egyébként a honlapunkra is feltettünk. Az után, hogy az EB döntése megszületett, több olyan jel volt, ami arra utalt, hogy a megszüntetésünket a Kar végülis nem fogja elfogadni. Például volt egy kari tanszékvezetői értekezlet az ügyben –ilyet korábban még soha nem tartottak–, amelyen a 12 tanszékvezető közül csak 5 támogatta a megszüntetésünket, 7 tartózkodott, vagy ellenezte, vagy nem szavazott. Itt kiemelnék egy nagyon fontos momentumot, mégpedig azt, hogy tulajdonképpen a matematikus professzorok álltak mellénk, és az volt a döntő. Ez azért meglepő, mert az ő anyagi érdekük azt diktálná, hogy a Fizikai Intézet akár egy tanszék megszüntetése árán is, de elérje, hogy nagyobb bérkeret kerüljön át a Matematikai Intézethez. Az, hogy ennek ellenére támogatták a fennmaradásunkat, az úgy érzem, nagyon szép volt tőlük. Az igazán önzetlen kollegiális szellem mellett ehhez nyilván hozzájárult még az is, hogy úgy látták, ha egyszer egy ilyen nyilvánvalóan igazságtalan döntéssel precedens teremtődik, az további önkényes döntéseknek nyithatna utat a karon.

Hogy a tanszékünket egyelőre nem szüntetik meg, az a november 23-án tartott Kari Tanácson dőlt el véglegesen, amelyre az eredeti tervektől eltérően már nem is terjesztették be ezt a javaslatot. Úgy ítélem meg, hogy azért nem került végül erre sor, mert a javaslat támogatói felmérték, hogy a Kari Tanácsban nem tudnák megszerezni az ehhez szükséges támogatást. A Kari Tanács ülésének végén felszólalt az Igazgató úr, és elmondta, hogy a Matematikai Intézet és a Fizikai Intézet (pontosabban a két igazgató) kötött egy szerződést. Megállapodtak, hogy egy adjunktust és egy részfoglalkozású nyugdíjas kollegát – akiket eredetileg el akartak küldeni a tanszék megszüntetése kapcsán –, másfél évig a Matematikai Intézet fog finanszírozni. Ez egyfelől jó, másrészt azonban rossz. Jó azért, mert másfél évre a probléma megoldódott, a Matematikai Intézet - Fizikai Intézet közötti financiális arány javul. Ugyanakkor a nevesített támogatás azt a benyomást kelti, mintha a mi tanszékünknek lenne hiánya, ami miatt a Fizikai Intézet támogatásra szorul. Másrészt ez a megoldás előrevetíti, hogy másfél év múlva a probléma újra jelentkezni fog, mégpedig éppen a mi tanszékünkön. Van azonban egy azonnal jelentkező gondunk is, nevezetesen az, hogy két munkatársunk szerződése idén lejár, és ezeket – ismét csak financiális okokra hivatkozva - nem akarják meghosszabbítani. Az egyik egy technikus, akinek évek óta mindig csak egy évre hosszabbították meg a szerződését, a másik pedig egy tanszéki mérnök. Az utóbbi nemcsak oktat, kutat, KK munkát végez, de ő végzi a tanszéki adminisztrációt is – amellett háromgyerekes családanya. Mindkét munkatárs esetében tiltakoztam, az ügy most még folyamatban van, és remélem, hogy rendeződik. Ha ez sikerülne is, akkor se lehetne azonban azt mondani, hogy a tanszék ne szenvedett volna súlyos veszteségeket, mivel a nyáron egy igen tehetséges fiatal kolléga szerződését szintén nem hosszabbították meg, ami szerintem nagy igazságtalanság volt, és Farkas Tanár úr halálával is nehezen pótolható veszteség érte a tanszéket.

Segített-e a petíció, amit többszáz diák és tanár aláírt?

A petíciót végülis 1071-en írták alá. Nekünk ez nagyon fontos lelki megerősítés volt, azt mutatta, hogy érdemes harcolnunk, vannak támogatóink. A megszüntetésünket kezdeményezők azonban azt hangoztatták, hogy számukra ez semmit sem jelent.

Eltekintve attól, hogy maga a tanszék bezárása is igazságtalan, mi lett volna egy etikus eljárás?

Az eljárás legalább formailag etikus lett volna, ha megkérdezték volna a véleményemet. Azzal érveltek, hogy azért nem kérdeztek meg, mert úgyis ellenálltam volna. De ez egyben azt jelentette, hogy az érveimre sem voltak kíváncsiak.  

Egyáltalán megoldotta volna a kérdést a tanszék bezárása? 

A következő évben a Kémiai Fizika Tanszék bérkerete járulékokkal együtt 26 millió Ft lesz. Kimutatható, hogy az utóbbi 3 évben a tanszék bérkerete már 11 millióval csökkent, ami jelen bérkeretünk 42 %-a! A nyugdíjazás, a munkatársak elküldése, illetve halála ekkora tartós bérmegtakarítást eredményezett. Amennyiben a mi megtakarításunkhoz a Fizikai Intézet más tanszékei is hozzájárulnának, akkor a probléma talán megoldható lenne. Azonban láthatóan úgy gondolják, hogy mindent nekünk kell megoldani, az egész Fizikai Intézet hiányát rajtunk szeretnék megtakarítani. De hogy mennyi a teljes hiány, és hogy ki a felelős érte, azt nem árulják el. Az Igazgató úr ki is jelentette, hogy ezt ő soha nem is fogja megmondani, mert nem fogadja el azt az elosztási rendszert, ami miatt ez a hiány képződik. Azonban talán arra is gondol, hogy ha kiderülne, hogy hol a hiány, akkor ott kellene elkezdeni a leépítést, ezt viszont nem akarja. Pedig ez nem így van, nem kellene feltétlenül elbocsátani munkatársakat, csak arra kellene törekedni, hogy ezeken a helyeken kezdjenek el gondolkodni, hogy mit tudnának tenni a hiány csökkentése érdekében. De ha eltitkoljuk, hogy honnan ered a hiány, akkor úgy vélem, hogy az soha nem fog megszűnni. Ami minket illet, nagyon remélem, hogy mi ezt átvészeljük, mert én optimista ember vagyok.

Mi lenne a hosszútávú megoldás a problémára?

A probléma gyökeréhez visszatérve: mit lehet olyankor tenni, ha hiány van? Akármilyen intézményről legyen is szó, két út áll előttünk: az egyik, hogy a kiadást csökkentjük pl. azzal, hogy elküldünk embereket, a másik lehetőség pedig, hogy a bevételt növeljük. Én úgy érzem, hogy az utóbbi utat kellene követni. Nagyon jó példa erre a Nukleáris Technika Intézet esete. Ez az intézet is hasonló cipőben járt, míg végül elkülönítették őket, hogy külön gazdálkodjanak. Mi lett az eredmény? Azóta 11 új embert vettek föl, mert annyi új forrást tudtak szerezni. Egy rátermett vezető megoldotta a problémát.

Az Önök problémáját megoldaná, ha a Nukleáris Technika Intézethez hasonlóan külön gazdálkodhatnának?  

Ha mi külön gazdálkodhatnánk, az megoldaná a tanszék problémáját. Akkor a mások hiánya nem sújtana minket.   

A probléma gyökere tehát a „hallgatószor kredit” alapú finanszírozás Látott már rá példát, hogy ezt a problémát valahol kezelni tudják?

Ha valami pénzbe kerül, azt egy kapitalista rendszerben nem lehet ingyen adni. Márpedig a hallgatók oktatása pénzbe kerül. Én tanítottam és kutattam az Egyesült Államokban több, mint négy évig, és ott azt láttam, hogy az egyetemi oktatást több forrásból finanszírozzák. Egyrészt van jelentős tandíj, és ezért a gyerekek egyetemi oktatása az a cél, amelyre a családok a legtöbb pénzt próbálják félretenni - de persze vannak nagyon jó ösztöndíjak is. Másrészt pl. a Texasi Állami Egyetemet természetesen Texas állam is igen nagy összegekkel támogatja. De ez még mindig nem lenne elég, ha a magántőke nem támogatná az oktatást jelentős mértékben - amit itthon nagyon-nagyon hiányolok. Texasban az egyetemi épületeken belül a falakon bronztáblák hirdetik azoknak a magánszemélyeknek a dicsőségét, akik olyan alapítványt tettek, amelynek kamataiból egy-egy professzor fizetését fedezik. (Akik ilyen módon kapják a fizetésüket, azok ún. „distinguished” professzorok, de persze nem mindenki ilyen.) Tehát hazánkban is, mindazoknak támogatni kellene az oktatást, akik ennek a hasznából részesednek, vagyis a társadalom minden rétegének, anyagi lehetőségeiktől függően.

Mit gondol, konfliktusoktól mentes lesz a következő másfél év?

Valószínűleg lesznek konfliktusaink, de remélem, hogy meg tudom majd őket oldani. Jóindulatra nem számítok, úgyhogy az optimizmusom csak arra terjed ki, hogy nem fogom hagyni, hogy ezt a kollektívát, amelyért felelős vagyok, tovább rombolják. Arra azonban nem, hogy nem fogják újra megpróbálni.

Az interjút követően megkerestük a másik felet, Dr. Kertész Jánost, a Fizikai Intézet igazgatóját is, aki reményeink szerint a következő számunkban fejti ki álláspontját e témával kapcsolatban.

Németh Gyöngyi

A cikk eredeti szkennelt változata: 1 2