Veszélyben a Kémiai Fizika
Tanszék - az ügy fejleményei
2005. 06. 07.
Kertész János, a Fizikai Intézet igazgatója és Keszthelyi Tamás, a
Természettudományi Kar dékánja közli Noszticzius Zoltánnal, a Kémiai Fizika
Tasznék vezetőjével, hogy a tanszéket felszámolják. A tanszékvezető
nem nyugszik bele a "döntés"-be.
2005. 06.14.
A tanszéki értekezlet egyhangúan elfogad egy közleményt, amely szakmailag és
etikailag elfogadhatatlannak tartja a tanszék felszámolását.
2005. 06. 15.
A tanszéki közleményt eljuttattuk a sajtóhoz, a Kari Tanács tagjaihoz, és más
fórumokhoz. A tanszék honlapján megjelenik a közlemény és aláírásgyűjtés
indul. A Kari Tanácsban a tanszékvezető röviden ismerteti a felszámolásra
irányuló törekvést. A dékán tagadja, hogy már döntésként közölték a
tanszékvezetővel a tervet, az intézet igazgatója viszont azt mondja: a
szeptemberi kari tanácsülés elé kerül majd a téma. A Fizikai Intézet
tanszékvezetőinek ülésén megtárgyalják - határozathozatal nélkül - a
tanszék felszámolásának tervét. Az intézet igazgatója elmondja: de facto a
döntés megvan, de jure még nincs meg. A dékán ezt vitatja.
Az MTI
hírt ad az esetről.
2005. 06. 16.
Az MTI híre nyomán a Magyar Nemzet, a Hír TV is hírt ad, az Info Rádió interjút
készít a tanszékvezetővel.
A Fizikai Intézet igazgatója közli Farkas Henrik
tanszékvezetőhelyettessel, hogy nyugdíjazásáról "a kari
vezetők" döntöttek. Farkas Henrik kijelenti: nyugdíjazásának
kérdésében teendő lépéseit a tanszék érdekeinek rendeli alá. Farkas
Henrik levélben kér tájékoztatást a dékántól.
2005. 06. 17.
A tanszékvezetô meglátogatja Molnár Károlyt, az egyetem rektorát. A rektor
megerôsíti, hogy megtárgyalták a tanszék felszámolásának tervét a Fizikai
Intézet igazgatójával és a Természettudományi Kar dékánjával. Azt is bejelenti,
hogy joga van fegyelmi eljárást indítatni Noszticzius Zoltán ellen, mivel egy
rektori utasítás szerint egyedül a rektor joga, hogy nyilatkozzon a sajtónak.
Bár ezt a fegyelmi eljárást már most is elindíthatná, erre csak akkor kerít
sort, ha Noszticzius Zoltán "egy bizonyos mértéket meghalad."
Másrészrôl viszont azt is megemlíti, hogy a rektori alapból kész továbbra is
fedezni Noszticzius Zoltán tanszékvezetôi pótlékát a tanszék megszüntetése után
is.
2005. 06. 20.
Noszticzius Zoltán tanszékvezető és Farkas Henrik tanszékvezetőhelyettes
levélben
kérte a BME Etikai Bizottságának állásfoglalását. Részlet a levélből:
"Véleményünk szerint Kertész János, a Fizikai Intézet igazgatója a
Kémiai Fizika Tanszék felszámolására irányuló ”döntésével” és eddig
megtett lépéseivel súlyosan megsértette a demokratikus normákat és az etikai
elveket, visszaélt pozíciójával. "...
2005.06.26.
A tanszékvezető elkészített egy összeállítást a tanszék sorvasztásáról és a szalámi-taktikáról.
2005.06.27.
Ülést tartott az Egyetemi Tanács. A Vegyészmérnöki Kar hallgatói
képviselője kérdést intéz a TTK dékánjához. Keszthelyi Tamás dékán
válaszában elmondja, hogy "nem lát más alternatívát". Molnár Károly
rektor kiegészítésként megnyugtatja a hallgatókat, hogy az oktatás nem kerül
veszélybe, egyébként is a tanszék felszámolásának kérdése még csak
"folyosói beszélgetések tárgya". Egyetemi
Tanács június 27-i ülése hangfelvételéből lejegyzett szöveg.
2005. 06.29.
Előkerült a Fizikai Intézet összes tanszékvezetője által
aláírt 2001. január 31-i keltezésű Állásfoglalás
és a Tanszékvezetői Tanács ügyrendje. Ezt is mellékeltük az Etikai Bizottsághoz írt beadványhoz, mint
kiegészítést, rámutatva, hogy Kertész János igazgató ezt az írásbeli
megállapodást is megsértette.
A KÉMLELŐ, a Vegyészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet Lapja terjedelmes
cikkben foglalkozik a témával: Bene Balázs: Megszüntetik
a Kémiai Fizika Tanszéket? (Kémlelő, 2005 június).
2005.06.30.
Lejárt Ván Péter szerződése. Előzmény: Ván Péter határozott
idejű adjunktusi állásban volt alkalmazva 2004 december 31-ig. Nemzetközi szolidaritási akció után a TTK dékánja
hozzájárult, hogy Ván Péter még egy fél évig a tanszéken dolgozzon ügyvivő
szakértő munkakörben. Ez járt le 2005 június 30-án.
Asszonyi Csaba, a műszaki tudomány doktora, a
United Montavid Group Szakértői Tanács elnök-vezérigazgatója felajánlotta,
hogy támogatja Ván Péter termodinamikai kutatásait. A tanszékvezető
megbízza dr. Ván Pétert a Termodinamikai
Kutatócsoport (BME, Kémiai Fizika Tanszék) szervezésével, s erről értesítette a kar dékánját.
2005.07.06.
Az MTA Reakciókinetikai és Fotokémiai
Munkabizottságának elnöke, titkára és
számos tagja
támogató nyilatkozatot
juttat el a
tanszékhez
2005.07.07.
A tanszék vezetői
kör-e-mailben
értesítik a Vegyészmérnöki Kar (amely
karhoz a tanszék oktatási feladatainak zöme
kötődik) oktatóit a Kémiai Fizika Tanszék
felszámolásának tervéről
2005.07.15.
Kertész János külföldről, a
Vegyészmérnöki Kar dékánjának
beleegyezésével szintén
levelet intéz a
Vegyészmérnöki Kar oktatóihoz,
doktoranduszaihoz, hallgatói képviselőihez. Noszticzius
Zoltán és Farkas Henrik együtt válaszlevelet
kezdenek fogalmazni.
2005.07.16. (szombat)
Farkas Henrik tanszékvezető-helyettes
délben agyvérzést kap, este életmentő
agyműtétet hajtanak végre rajta, a Szt. János
Kórház intenzív osztályán
ápolják.
2005.07.17.
Farkas Henrik állapota romlik, újabb
műtétet hajtanak végre rajta.
2005.07.19.
Noszticzius Zoltán a
Vegyészmérnöki Kar dékánjával
egyeztetve választ ír Kertész János
levelére, amelyet szintén megkapnak a
Vegyészmérnöki Kar oktatói, doktoranduszai,
hallgatói képviselői; a vitát ezen a
fórumon a Vegyészmérnöki Kar
dékánja lezárja
2005.07.21.
Farkas Henriket halottnak nyilvánítják
2005.07.29.
Megjelenik egy cikk Farkas Henrikről az
Élet
és Irodalomban
2005.08.01.
Végső búcsút veszünk Farkas
Henriktől, egy-egy szál virágot dobunk a Dunába,
ahogy azt Farkas Henrik MNO fórumtársai javasolták.
2005.08.03.
Noszticzius Zoltán tanszékvezető
levelet
ír Keszthelyi Tamás dékánhoz arról,
hogyan képzeli Farkas Henrik oktatási feladatainak
pótlását; a levelet leadja a Fizikai
Intézet irodájába, hogy a
(külföldön tartózkodó) Kartész
János intézetigazgató véleményezze a
javaslatot. A levélre írásbeli választ
kér.
2005.08.10.
Megjelenik egy cikk Farkas Henrikről a
Magyar Nemzetben.
2005.08.15.
Keszthelyi Tamás dékán és
Kertész János intézetigazgató Noszticzius
Zoltán tanszékvezető jelenlétében
megtárgyalják az aug. 3-i keltezésű
levélben foglaltakat. Szóban engedélyezik, hogy
Márkus Ferenc átvegye a Mechanika előadásokat, de
nem engedélyezik, hogy Ván Péter
megbízásos óraadóként újra
oktasson a tanszéken.
2005.08.30.
Noszticzius Zoltán tanszékvezető újabb
levelet
ír az Etikai Bizottsághoz, melyben
értesíti a bizottságot Farkas Henrik
haláláról, és várja
véleményüket.
A tanszék eddig nem kapott írásos választ
sem Farkas Henriknek Keszthelyi Tamás dékánhoz a
nyugdíjazása ügyében írt
levelére, sem Noszticzius Zoltánnak a Farkas Henrik
oktatási feladatait kiváltó
elképzeléseiről szóló levelére.
2005. 08. 22.
A tanszékvezető Gyökérné
Dr. Wittmann Máriát kéri fel a
tanszékvezető-helyettesi poszt betöltésére.
Ugyancsak őt választják meg a tanszék
munkatársai kari képviselőnek.
2005. 09. 07.
Molnár Károly rektor levélben
értesíti a tanszékvezetőt, hogy Dr. Farkas
Henriket posztumusz rektori dicséretben
részesíti.
2005. 09. 08.
A BME Etikai Bizottsága
illetékességi szemlét tart, és megállapítja
illetékességét.
2005. 09. 13.
A TTK vezetése (a dékán
és helyettesei, az intézeti igazgatók és
helyetteseik) az esti órákban ülést
tart, melynek témája a tanszék
megszüntetése. Erre a tanszék vezetőjét nem
hívják meg. A gyűlésről értesülve
másnap a tanszékvezető Kertész Jánoshoz, az
intézet igazgatójához írt levélben
kifogásolja ezt az eljárást, amely
levélre Kertész János még aznap válaszol.
2005. 09. 20.
Az Etikai Bizottság
egymást követően meghallgatja az érintetteket:
Kertész Jánost, majd Keszthelyi
Tamást és végül Noszticzius Zoltánt.
2005. 09. 21.
A TTK kari tanácsot tart.
Noszticzius Zoltán tanszékvezető felszólal,
amelyben azt kéri, tisztázzák, hogy
mi okozza a Fizikai Intézet hiányát (és
hogy mennyi is az), majd dokumentumokkal
bizonyítja, hogy
1) nem a Kémiai Fizika Tanszék
felelős a Fizikai Intézetben kialakult hiányért* (táblázat
);
2) a Tanszék tervezett
megszüntetése nem eredményezne igazi
megtakarítást (táblázat
;
Verhás József
alkalmazásáról).
*A táblázatból az
látható, hogy a relatív számok szerint a
hiány fő forrása a két pirossal
jelzett tanszék és maga a Fizikai Intézet, amelyek
összességében 41462+64566+26595=132623
„hiányegységet” termeltek 2003-ban, míg a
Kémiai Fizika Tanszék hasonló
mutatója 14291 hiányegység volt. A 2005-ös
évről nincs ilyen kimutatás;
számításaink
szerint azonban Verhás József
nyugdíjazásával, Ván Péter
elküldésével és Farkas
Henrik halálával a Kémiai Fizika Tanszék
hiánya lényegében megszűnt.
Kertész János röviden
annyit válaszol, hogy szeptember 23-án
délutánra összehívta a Fizikai Intézet
Tanszékvezetői Tanácsát, amelyre
részletesen kidolgozza elképzeléseit és ott
majd alkalom nyílik annak
megvitatására.
2005.09.23.
A FI Tanszékvezetői Tanácsa összeült, és
4 igen szavazattal 1 vétó ellenében megszavazta,
hogy Kertész János az általa
összeállított javaslatot a Kémiai Fizika
Tanszék megszüntetéséről
továbbítsa a TTK dékánjának.
Részletek:
Jelen voltak: a FI tanszékvezetői (a TT tagjai): Kertész
János (Elméleti Fizika Tsz.), Jánossy
András (Kísérleti Fizika Tsz.), Mihály
György (Fizika Tsz.), Richter Péter (Atomfizika Tsz.)
és Noszticzius Zoltán (Kémiai Fizika Tsz.).
Továbbá az FI igazgató-helyettesei: Tóth
András és Virosztek Attila, valamint Wittmann Marian (a
Kémiai Fizika Tsz. tszvez.-helyettese); utóbbiaknak
szavazati joguk a TT-ben nincs.
Az értekezlet megkezdésekor Noszticzius Zoltán egy
levelet
osztott szét, mellyel kiegészíteni
kívánta Kertész János
javaslat-tervezetét. A tervezetben ugyanis a FI másik 4
tanszékére vonatkozó megtörtént
és eltervezett megtakarítások és
bevételek szerepeltek, a Kémiai Fizika Tanszék
hasonló adatai azonban hiányoztak. (Maga a tervezet
egyelőre nem nyilvános.)
A vita 2 órán át tartott. Noszticzius
Zoltán 9 kérdést
állított
össze, melyeket Kertész Jánosnak tett fel. A
kérdésekre adott válaszokat a későbbiekben
ismertetjük.
2005.09.26.
Megjelent a BME Egyetemi Hallgatói Képviselet
hírlapja, a Műhely, benne
Farkas Henrik nekrológja
és egy tanszékünkkel foglalkozó
cikk. A
cikkben a TTK dékánja is nyilatkozik, és
többek között azt is elmondja, hogy a Kémiai
Fizika Tanszék megszüntetéséről
szóló sorsdöntő szavazásra a november 2-i TTK
Kari Tanácsülésen fog sor kerülni.
2005.09.26.
Molnár Károly rektor fogadja Dr. Farkas Henrik
hozzátartozóit. Rövid ünnepség
keretében átnyújtja Farkas Henrik
édesanyjának a posztumusz rektori dicséretről
szóló díszoklevelet (a vele járó
jutalmat később juttatja el hozzá).
2005.09.28.
Noszticzius Zoltán a szept. 23-i FI Tanszékvezetői
Tanácson lezajlott vitáról (a 9
kérdésről és a válaszokról)
összeállítást
készít és
elküldi Kertész Jánosnak ellenjegyzésre.
(Ez a Kertész
Jánosnak elküldött verzió ellenjegyzés
előtt.)
2005.09.29.
Kertész János közli Noszticzius Zoltánnal,
hogy előző nap egy Kari Igazgatói Tanács foglalkozott a
tanszék megszüntetésével.
2005.09.30.
Noszticzius Zoltán interjút adott a Schönherz
Zoltán Kollégium televíziójának. Az
adás október 13-án lesz.
2005.10.05.
Kertész János telefonon jelzi Noszticzius
Zoltánnak, hogy a 9 kérdésre adott
válaszokat átnézte, és azokat
bővített formában szeretné megadni a saját
álláspontja szerint. Ám amikor értesül
róla, hogy Noszticzius Zoltán verziója már
olvasható az interneten, úgy dönt, hogy a
saját verzióját mégsem
továbbítja.
2005.10.07.
A BME Etikai Bizottsága megfogalmazta
állásfoglalását az üggyel
kapcsolatban.
2005.10.16.
Ülést tart az Egyetemi Tanács. Az egyik napirendi
pont a karok által benyújtott docensi
álláshely-igények
véleményezése. Dr. Farkas Henrik halála
miatt a Kémiai Fizika Tanszék is kért egy docensi
álláshelyet. Ezt az igényt a Fizikai
Intézet és a Kari véleményező
bizottság nem támogatta, így került
előterjesztésre az ET elé. Az Egyetemi Tanács
viszont 20 igen, 11 nem és 8 tartózkodás mellett
támogatta a kérést. Az eljárás
következő lépéseként a TTK Kari
Tanácsának kell tárgyalnia az ügyet.
(Megjegyezzük, hogy az Fizikai Intézet
Tanszékvezetői Tanácsa a docensi
álláshely-kérelmeket -az eddigi
szokástól eltérően- nem tárgyalta.)
Az Egyetemi Tanács hanganyaga
2005.10.24
Dr. Aszódi Attilának, a
Nukleáris Technikai Intézet (NTI)
igazgatójának a meghívására
először Dr.
Noszticzius Zoltán, a Kémiai Fizika Tanszék (KFT)
vezetője, majd ezt követően Dr. Kertész János, a
Fizikai Intézet (FI) igazgatója előadást tartanak
az NTI
munkatársai számára. A 15 perces előadások,
majd az ezeket követő 25 perces
viták célja az volt, hogy az
NTI dolgozói jobban megismerhessék a FI
igazgatójának és a KFT vezetőjének a
KFT tervezett megszüntetésével kapcsolatos
ellentétes álláspontjait.